nyitóoldal - archívum
emlékezetkihagyás ellen


  
 

2007. február 22., csütörtök

 

:: B E T E G S É G M I A T T ::

  9:33 | e-mail | | főoldalra vele

 

2007. február 9., péntek

 

mocsári gólyahír

gazsi, a béka.

[1ik]

  6:41 | e-mail | | főoldalra vele

 

2007. február 7., szerda

 

mihez képest II.

sírjak vagy nevessek, esetleg legyek nagylelkű és tegyem fel úgy a kérdést, hogy sírjunk vagy nevessünkkérdőjel mert annak voltaképpen tapsolhatunk is, hogy az ovb a kampánycsend intézményének eltörlését javasolja, de ha úgy nem is lesz, akkor azért az internetet a törvény hatálya alá nem tartozó médiumnak tekintsék, mondják ovébéék. ez végül is jó, most hogy szezonja vagyon a zállampolgáriengedetlenségnek találva érezhetné magát az egész gyógyszertár a hirszerző und sereslaci, hiszen egy ideje szajkózzuk már ezt, és örülnénk is ha így lenne. mondhatnánk, elindult édes nemzetünk a jó úton, nem mindig megváltoztathatatlan hülye szabályok mentén siklunk tova, az élet felszivárog a gyökérzeten át. fel, a lombba. lombok közé.
az ám, csak közben, érezvén a siklást, az emdéef is előállt az okossággal, mondják, hogy szüntessük meg a jobbkézszabályt emon. és nem is avval érvelnek, hogy ne legyen már krisztusból bohóc, hogy ne mindig a szent jobbon járjon az eszünk, meg nehogymá' minden balesetnél a jobbot szidjuk, nem. azt mondják, azért ne legyen ez, mert "ma Magyarországon nem elég fejlett a közlekedési kultúra ahhoz, hogy jobbkéz-szabályt alkalmazzunk".
és akkor most játsszuk azt, hogy egyikünk sem szól. csak ránézünk az óránkra, feszengünk egy kicsit, aztán meg, köszönve a vendéglátást felállunk, a házigazda hock zoltánnak további sport- und szakmai sikereket kívánunk, a buszmegállóig szorítjuk a szánkat, és amikor már biztos, hogy nem lát bennünket az ablakból, elkezdhetünk harsányan, a másik vállát lapogatva röhögni. vagy sírni.
és akkor ne beszéljünk az ötmilliárdról, a parlamenti munkáról, a mentelmi jogról, erről ez időnként kutyakomédiának tűnő passzírozásról, de azt se mondjuk, hogy ezek legalább velünk, az élettel foglalkoznak. nem, a jobbkézszabály nem mink vagyunk. a jobbkézszabály tik vagytok, az összes elnéztemmel, koccanással, halálos közlekedési balesettel.
szünjetek meg.

[1ik]

  20:27 | e-mail | | főoldalra vele

 

2007. február 6., kedd

 

Mihez képest

Gondoltam, a kordonozás nem az én sztorim, de hát inspirálva lettem nagyon. Úgyhogy jönne itt még egy bejegyzés a brigádnaplóba.

Mintha elfeledkeznénk - legjobbjaink is - arról, hogy egymással szembe csak összemérhető dolgokat, jelenségeket érdemes állítani, különben nagy gondok lesznek.
Persze, lehet, hogy Gyurcsány és galerije hosszabb távon sokkalta veszélyesebb az összmagyarságra, mint az a pár száz/ezer sajátos szocio-politiko-kulturális háttérrel rendelkező polgártársunk, akiknek téri megjelenéséért de facto megesett pénteken az überdemokratisch cselekedet, no de akkor is így gondolnánk-é, ha Molnár Tamásnak, meg Satuéknak, meg az ott zsidózó, ávósozó csőcseléknek, bocs, javítok, demokratikus jogaikkal bejelentés nélkül élni kívánó polgártásainknak esélyük lenne a kis haza kormányzására? Akkor Kossuth téri tüntetők programja, eszméi lennének a jobbak/kevésbé veszélyesek a posztkomcsi/hkt/nemzetvesztő, a Molnár Tamásékhoz mérhető demokratikus teljesítménnyel épp mostanság nem rendelkező, sőt, eddigi demokratikus teljesítményüket épp elvesztő aljanép liberálszocialisztikusokéhoz képest? Tényleg??!

Merthogy úgy könnyű alázni az regnáló utódpártiakat, hogy velük szembe a szegény, kicsi politikai bohócképző agyament csapatát állítjuk, akiknek esélyük sincs semmire, vesztesek mindig, hőbőrgésen kívül másra nem képesek, ekként persze ab ovo veszélytelenek is.

De ez így nem fair.

Persze, az is jelenti a polgári szabadságjogok teljességének biztosítását, hogy néhányan szakmányban mondjanak szörnyűséges baromságokat és hirdessenek embertelen eszméket az ország legfontosabb terén. Igaz demokrata, ha csak félórára is, de szabaddá teszi a teret, de szava sincs, nem is volt mindarról, ami a téren elhangzik? Tényleg????
A szabad véleménynyilvánítást rendőrszakmai eszközökkel korlátozók éppúgy vétenek a demokrácia elve és gyakorlata ellen, mint azok, akik szó nélkül hagyják az agorán tobzódó rasszizmust, nácizmust, akik azzal mentegetik gyávaságukat vagy politikai érdekeiket, hogy ezek csak az extrém veszélytelen kisebbség.
Akik miközben kordont bontanak, nem emelnek eszmei kordont maguk és azok között, akikkel semmilyen közösséget nem vállalhat egyetlen demokratikus érzelmű ember sem azon kívül, hogy bizotsítja számukra meggyőződésük szabad kifejtésének lehetőségét. Ennek elmulasztását semmilyen kormányzati propagandaelhárító happening sem feledteti. Ez a demokrácia igazi vesztesége.

Mármost javasolnám, hogy akkor mérhető dolgokat rakjunk egymással szembe: szemlőhegyi villa versus sárazsadányi birtok, programok, ha vannak vagy ha nincsenek, kormányzati praxis most és akkor, magyarság- és hazugságteljesítmények. Valami csak kijön majd belőle.
Folytathatjuk aztán az értelmiségi zsoldosokkal - vérciki a drágaaranyos Bulgárúr, meg Avar János, meg az egész szörnyű szemforgató apologéta baloldali társaság?! Rendben, nincs vita. No de ne mentegessük a jobboldai megfelelőket(?) azzal, hogy ugyan, ki veszi őket komolyan?!!

Nem is tudom, miért írom ezt ide, csak valahogy bennakadt, hogy a szörnyűséges Bill Gates Romániába telepítette az összes olyan cuccát, amit, ha nem lennének annyira lelkes antiglobalisták, a drága Kossuth tériek szerint nyilván ide kellett volna telepítenie, már csak a magyar kulturfölény okán is. Csakhogy Bill Gates nem hülye és nem magyar, meg hát román fejlesztője van neki vagy 300 és nem magyar. Annál rosszabb neki, tudjuk jól. A hír nem is rázott meg, merthogy beigazolta azt, amit előtte hallottam, hogy jó pár mutató szerint a számológépes iparágban a románok az USA és India után a harmadikak. Attól még persze tudjuk, hogy szőröstalpú balkáni bagázs az egész, hiába képezik a Sorbonne-on az elitjüket ezerrel, meg ígérik, hogy 2011-re beérnek bennünket fejlettségben. Na és?
Mi innen és túl a kordonon, ahol a világ közepén áramlik a szívcsakra tudjuk, hogy mi a fontos, meg hogy hol a helyük.
Meg hogy hol a mi helyünk.

- másik -

  22:44 | e-mail | | főoldalra vele

 

2007. február 2., péntek

 

pósalaky üzent



[1ik]

  13:19 | e-mail | | főoldalra vele

 

Terápia 2007

A medve sarokba szorítja az orvost és így szól hozzá: "Figyelj orvos, most megeszlek...á, nem is, inkább dobj egyet a dobókockámmal!"
Mire az orvos: "És mi lesz, ha egyest dobok?"
"Akkor megeszlek."
"S ha kettest vagy hármast, esetleg négyest?"
"Akkor is megeszlek és ugyanez a sors vár rád, ha 5-öst dobsz."
"És ha hatost?" - kérdi reménykedve az orvos.
"Akkor dobhatsz még egyet!" -mondja a medve.

- másik -

  7:27 | e-mail | | főoldalra vele

 

2007. január 30., kedd

 

honnan tudja ezt a rengeteg adatot?

efes nemszervilis kérdése a hkt-hoz.

[1ik]

  21:29 | e-mail | | főoldalra vele

 

2007. január 28., vasárnap

 

Szembenézés

Na, átrágtam magam rajta - nem tudom van-e ember olyan, aki a stílusáért lett Gyurcsány-hívő. Mondjuk annyi fejlődés tényleg tapasztalható, hogy az előző "korszakos" írás, a "Merjünk baloldaliak lenni"-hez képest ez legalább nem négy-öt különböző minőségű szöveg összeollózásából született. Sajnáljuk az MSZP-seket, nekik ezt kell olvasni és terjeszteni, a Fidesz-elnök - enyhén szólva - kíméletesebb a sajátjaival. Ott biztos nem fogy annyi fejfájáscsillapító, merthogy az üzenet, mint mindig, egyszerű, mint a százasszög.

Viszont ne vitassuk: a maguk módján a lehető legőszintébben és legkeményebben néztek szembe azzal, ami szerintük az ország jelenlegi legnagyobb problémája.
Azaz: a másikkal.

- másik -

  9:59 | e-mail | | főoldalra vele

 

2007. január 24., szerda

 

vidám hétköznap az atévén

a múlt héten volt már egy mondás, molnár eümin nagyon ajánlotta magát az este műsorvezetőjének, hogy milyen jól el tudná magyarázni az egészségügyi reformot, ha kapna rá műsoridőt, de hát nem kap. ezért fog ez az ország hülyén meghalni, tesszük hozzá gyorsan, és az csak az egyik kérdés, hogy mennyivel lenne beljebb a reform, ha az ország csüngne molnár ajakán, és hogy a halál szempontjából nem teljesen mindegy-e, hogy a beteg érti-e, hogy miért jött érte, vagy csak hallotta a kopogást... kip-kop-kopogok a mennyország kapuján vö. knock on the heavens door.
a főblogger vagy vémelyik téadója kapva kapott az ötleten: tényleg, ne maradjon hülyén az ország, gyorsan szólt is lendvai ildikónak, hagyjon már egy üzenetet fs üzenetrögzítőjén, hogy mennyire jó az elnöki pályázat, meg hogy mi is kérnénk még egyet. ja nem, kettőt. illetve hármat. a picsába, legyen öt.
ezek szerint az megyen most, hogy ha kőbányán vagy a kossuth téren meg nem gondolja magát valaki, akkor a jövő héten a minelnök roadshow keretében elmagyarázza az atv nyugdíjasainak (is), mi a kotta. hétfőn ilyen reform, kedden olyan reform, szerdán még ez, csütörtökön a maradék, pénteken meg kerekasztal jelleggel, néhány szakértővel, - jó tanár módjára - megvizsgálja, ki mit értett meg az előző négy órából. bauer, maga üljön le.
fs vs gyéef - igazi ellenfelek. a néző meg örülhet, elvégre is, megkaphatta volna mindezt győrffy miklóssal az mtv-n, ami valljuk be, nem csak nekünk lett volna ciki. az ellenzék, amely ugrana, ha mindez a közszolgálatin menne, most bekussolhat. aki meg nem látja azt atv-t, majd meghallgathatja vasárnap délután, az addig jó, míg gyurcsány él műsor keretében, best of minelnök.

[1ik]
ja, mindez arról jutott eszembe, hogy a - másik - az imént elküldött ezt-azt a picsába. csatlakoznék, mély tisztelettel.

  20:32 | e-mail | | főoldalra vele

 

Béka, egér, harc

Mi lesz itt tavasszal? Tényleg szervezkednek Orbán ellen vagy Orbán kavarja maga körül, hogy ne is szervezkedjenek? Átül-e a KDNP-be? Térdre? Imára?

Másrészt meg sikerül-e a maga képére formálnia Gyurcsánynak az MSZP-t? Az mi lesz, Magyar Pinokkió Párt? Szili bázist épít és 2009-re vár? Írtózatos Lamperth Kolber viadal Somogyban? Kóka vagy Fodor? Vizitdíj, mondd barátom, lesz-e még, vagy Horn Gyula elsöpri mint a hurrikán?

Fel vannak háborodva, hogy a sajtó ellenük hecceli a népet az számlanélküli költségekkel. Pedig ők nyilván mindent megtesznek azért, hogy a nép tisztelje és becsülje őket. Ehelyett meg riogatják a politikus-csemetéket, hát mi lesz itt, ha nem lesz senki sem politikus? Mert vannak kockázatok, mellékhatások, bizony, senkinek sem kívánják, amit nekik kell kiállniuk.

Mondok néhány topikot, amiről nem nagyon hallottam még egy értelmes mondatot sem politikustól, pláne nem a T.Házban. A közoktatásból kikerülő gyerekek 20 százaléka gyakorlatilag analfabéta. Budapest gazdasági teljesítménye GDP/fő alapon 3 négyszer több, mint Észak-Magyaroszágé, életszinvonal tekintetében még nagyobb a különbség. A magyarországi romák négyötöde maximum 8 általánost végzett, a munkanélküliségi arányuk 5-ször nagyobb, mint a nem romáké, de 35 év múlva a 9 millió magyar állampolgárból minden hatodik roma származású lesz. Ha nem változnak a fenti arányok, a szó legszorosabb értelmében szétszakad az ország.

Akkor, amikor a gyerekeim nagyjából annyi idősek lesznek, mint most én. Szóval lehet beleállni a munkába vagy húzzatok el mindannyian a picsába!

- másik -

  15:02 | e-mail | | főoldalra vele

 

2007. január 23., kedd

 

Last minute

Gál J. Zoltán nemsokára kabinetfőnökként szolgálja a reformok útjára lépett kormány politkáját és magát a kormányfőt - ez felfelé bukás, nem vitás.

Nem ambíciónk a kormánynak tanácsot adni, patikusként mostanság elég a magunk baja, de a baloldal jobban járna, ha a kis Gál visszamenne a Népszavához. Hogy a Népszava hogy járna, pláne nem a mi kompetenciánk. A kommunikációs tótumfaktummá avanzsált újságíró elmúlt fél éve nem volt túl sikeres. Persze könnyebb kampányüzeneteket kreálni, mint igazat mondani, de azért ugyanazt lehet másképp is mondani. Az üzenet mindenki számára tisztán vehető volt: szívni fogtok, ti, mindannyian. Csak.

Valaki úgy magyarázta nekem a kormány kommunikációjának lényegét, mintha egy horvátországi nyaralást az odavezető 8 órás autóbuszúttal reklámoznának. Lehet hogy a kis Gál már gyerekként is inkább az utazást magát és nem a nyaralást élvezte?

- másik -

  7:37 | e-mail | | főoldalra vele

 

2007. január 22., hétfő

 

Megállj, megállj, kutya Szerbia!

Azért a magyar nemzettudatban a szerbeket inkább a rosszfiúk, mint a jók között találjuk. Persze jó példákat is lehet hozni bőven, a törökellenes fegyverbarátságot, Damjanich tábornokot, a Tabán és Szentendre rácait, meg hát ott a rácponty, hogy a nemzeti kulturális emlékezet kulináris gyökereit is érintsük. Viszont ott az első világégés, a délvidéki hideg napok, Titó láncos kutyái meg a délszláv háború a főgonosz Milosevics-csel. Alatta megy a Macska-jaj zenéje.

Azért hozom ezt ide, mert tegnap a magyar kézilabda-válogatott világszinvonalú játékkal verte meg a norvégokat, akiktől az elmúlt években sorra kikaptunk. Előtte meg a dánokat nyomtuk le, az utolsó öt percben 4 gólos hátrányból fordítva. Aki emlékszik még a női kézilabda-válogatott elvesztett olimpiai aranyára, az tudja, mekkora szó ez egy magyar csapat esetében. A csapat egésze volt jó, de mégis mindenki a mi Nenad-unk dícséretét zengi, méltán. Talán egy hete honosítottuk Szerbiából, azóta transzban van, a pályán ez kifejezetten előnyös, mert csak így lehet 50%-os védésarányt produkálni az európabajnoki bronzérmes ellen. Pulzejevics a jugóknál 48-szoros válogatott volt, most Szegeden véd közelebb a negyvenhez, vagy már túl is azon? Szívre tett kézzel állt a himnusz alatt, pedig csak azért van itt, mert nekünk kellett Fazekas mellé egy másik klasszis kapus, neki meg jól jött a lehetőség, hogy erős válogatottban még egyszer világversenyen vegyen rész. Kölcsönös előnyök.

Mégis, valahogy nekem az jut eszembe, hogy ő és az állandóan bohóckodó Janics Natasa sokkal többet tett a két nép közötti jó viszonyért, mint a teljes magyar és szerb diplomácia, beleértve a határontúli kisebbségi, meg az inneni többségi nemzetpolitikusokat is.

- másik -

  11:37 | e-mail | | főoldalra vele

 

2007. január 18., csütörtök

 

Kaparj, kurta

Annyit beszélnek ott a házban teli pofával a kormánypártik, hogy hogyan is kellene itt átállnia egy népnek kulturálisan, hogy ne csak mindig az ügyeskedés járjon az eszébe', meg az adókerülés, meg a mutyi. Aztán jönnek a népbarátok is, na azoknak már könny helyett is vér csorog a szemükből, meg a torkukból, ahogy látják a nép szenvedéseit, amit el kell viselni, leginkább a népnek, az utolsó kiflicsücsköt is odaadnák, csak hogy az embereknek jobb legyen.

Függöny. Snitt.

Áll hosszú tömött sorban az egész bagázs, megjött az ellátmány: benzinpénz 155 ezer forint. Átlag 280-nal számolva 554 és fél liter benzin. Na ja, biztos sokat eszik a verda.

Kulturaváltás, népbarátság. Meg gyomorforgatókönyv.

- másik -

  19:28 | e-mail | | főoldalra vele

 

2007. január 16., kedd

 

Hangulatjavító intézkedések

Várom, várom azokat a gyilkos gázszámlákat, de csak nem jönnek. Pedig minden rosszra fel voltam készülve,

Kezdődött azzal, hogy valamiért havonta kezdtek jönni a számlák a korábbi kéthavi terminus helyett, bár ezért az ujjamat sem mozdítottam. Tudtam: nyáron nagyon meleg van - 2-3000 Ft - télen nagyon hideg van - volt hogy 45 ezer volt a számla - sohasincs jó idő, mindig esik az eső. Kijött átlagban 10-és 14 ezer közé, ami egy 140 négyzetméteres lakásnál vállalható. Tavaly tavasztól jöttek a haviszámlák, 11 ezer forintos összegekkel, mondom, átlagolnak, tegyék. Aztán emelték 16000-re, mondom: nyilván nincs ingyér. Aztán amikor július-augusztusban 23 ezerre ugrott, majdnem vettem a csörgőórát és irányba állítottam is magamat, a szabadság kis polgári körei és csillagai a szemem előtt.

És most meg? 13 ezer forint stabilan szeptember vagy október óta. Ugyanannyi hőmennyiséget számolnak el, de nyilván sakkoznak a támogatással. Az pedig nyilván nagy prémiumot kapott, aki kitalálta, hogy egy kisebb részleget a kormányzati kommunikációs csapatból a Fővárosi Gázművekhez is irányítsanak.

Ülök bambán, vigyorgok és nem találok rá értelmes magyarázatot. Pedig lehet, hogy van, csak az én csörgőórám jár állandóan ugyanarra a politikai rugóra. Na meg az időjósok - az is mind kormánybérenc komcsi, ahelyett hogy éreznénk a fagy és a költségek szorítását, itt lubickolunk a tavaszban.

- másik -

  20:55 | e-mail | | főoldalra vele

 

Önök kérték - hozzáadott érték

A Klubrádióban Friderikusz Sándor ATV-s műsorainak heti legjobb interjúi hallgathatók vasárnap délutánonként - ott ahol korábban az "Addig jó, míg Kádár él..." című kollektív múlt- és önismereti terápiás műsor, szolgáltatás volt sokáig hallható méltán elismerten és sokak megelégedésére, de ezt most hagyjuk.

Miután az ATV sikerrel asszimilálta a Bolgár-féle betelefonálós műsort a tévébe, nagyjából ugyanazokkal a hallgatókkal, a lépés logikus. Általában erős a szinergikus kapcsolódás a baloldali média ezen szegletében, a Népszava újságírói vezetnek tévé- és rádióműsort, az ATV műsora megjelenik a Klubrádióban és viszont, klubrádiós műsorvezetők szerepelnek ATV-s műsorokban. Bolgár György a Népszava publicistája.

Mészáros Tamás mindenüve ír és vezet - kevesen emlékeznek rá, de a 168 Óra valahavolt rádiós változatának remake-jét is vezette a Budapest Rádióban.

Ugyanez dettó a jobboldalon: egy hardcore version a hírTV-Magyar Nemzet-Lánchíd Rádió és egy szoftosabb Inforádió-Duna TV tengely mentén. Összenő, ami össztartozik.

A normál logika szerint az ilyen szinergiák csökkentik a versenyt, a megjelenő gondolatok, szempontok piacát, mégis mindkét oldalon ezt eröltetik. A Friderikusz ismétlés annyiban más minőség, hogy eddig legalább valamiféle műsort kerítettek az összedolgozás köré, most meg egy az egyben átveszik, leértékelve ezzel a befogadó médiumot. Valamiért mégis megéri a közös buli a benne résztvevőknek.

Vajon a mindkét oldalon izmosodó elkötelezett táborok hajtják erre a médiavállalkozásokat vagy inkább a mögöttük álló, politikailag elkötelezett-megpántlikázott befektetői érdekek?ű

- másik -

  8:54 | e-mail | | főoldalra vele

 

2007. január 10., szerda

 

Pólusváltás

Bizonyára a föld mágneses tereibe piszkáltak bele valakik.
Arra jutottam, csak ez állhat a jelenség mögött, amikoris ismert emberek agyában hirtelen helyet cserél a bal- és a jobboldali pólus. Így lesznek a harcos antikomcsi párttitkárok, mint a Csintalan, meg a Szűrös, utóbbi némi kis antiszemita spéttel, zsidógyűlölő zsidók, antiliberális liberók és így tovább, ráadásul még ezek a folyamatok is egymásba csúszhatnak, ekként színezve egymást. Hanem.

Miért, hogy a pólusváltás szinte az egy Debreczeni Józsefet kivéve balról jobbra tipikus? Mennyiben kiábrándítóbb a baloldal, mint a jobb, vagy másképp: miben jobb a jobb, mint a bal?

Biztos fontos következtetések vonhatók le a személyes sérelmekből, biztos, hogy az SZDSZ harcos antikommunizmusa sok embert vonzott, akiknek később csalódniuk kellett, de még ez sem elegendő érv arra, hogy magyarázza a jelenséget.
Nézzünk végig a jobboldal újságírói között; Szerető Szabolcs a 90-es évek elején akkora DE jelvényekkel mászkált a hajtókáján, hogy a súly miatt komoly gerincproblémáktól kellett tartani, Torkos Matild valamelyik kerületi szadista szervezetnél volt agitka és én magam voltam a fültanuja, amikor majdnem megállapodott a Magyar Narancs főszerkesztőjével egy állandó munkaviszonyról pár éve. Bayer Zsolt írásai a 168 Órában, emlékszünk még rá? Tellér Gyula, SZDSZ képviselő és szakértő volt, Schmidt Mária, Hankiss Ágnes sem így beszéltek 10 éve, mint most.
Mi az, ami ilyen nagy számban löki ki az embereket a liberálisnak mondott holdudvarból?

És akkor Morvai Krisztináról ne is szóljunk.

- másik -

  11:37 | e-mail | | főoldalra vele

 

2007. január 9., kedd

 

műsorajánló - levelesládánkból

Kedves Barátaim!
Értesítelek Benneteket, hogy a jövő hétre két tévészereplésre is hívtak részben az Október 23-i eseményeket vizsgáló alernatív bizottság vezetőjeként, részben, mint antiszemitának titulált levelek íróját. Kérem, hogy továbbítsátok a "Magunkfajtáknak":
A műsorok és az időpontok a következők: Hétfő (jan.8.) reggel 7.10 körüli kezdéssel TV2 Mokka műsor. Kedd, jan.9.: Napkelte Össztűz - reggel, tudomásom szerint 7 órakor kezdődik.
Kérlek Benneteket, hogy imával, drukkolással és esetleg SMS-ek írásával, nézői telefonokkal segítsétek, hogy az igazság a liberális média fogyasztói számára is testközelbe (és lélek-közelbe)kerüljön!
Előre is köszönöm - köszönöm szépen a múltkori Orosz József műsor kapcsán nyújtott segítségeteket is.
Szeretettel
Morvai Krisztina
cavint off

update: feedback

  8:15 | e-mail | | főoldalra vele

 

2007. január 7., vasárnap

 

A nagy visszatérés

Sváby is back - lejárt a 3 hónapos penzum, amit kiszabott magára az elszabott Orbán-interjú után. Maradhatott volna még egy kicsit büntiben, ha most meg erre futotta: "Akinek a nevén egy ország nevetett - a kis Pötzsch".

A riporter Keleti bruhhaha Andrea, a műsorvezető meg Sváby hahaha András. A Napló meg az ország legnézettebb riportműsora - mi szégyeljük magunkat.

- másik -

  19:38 | e-mail | | főoldalra vele

 

2007. január 5., péntek

 

Helybe

Az új év biztosan új frontot nyit a kormány-ellenzék kommunikációs háborújában. Rövidesen kikerülnek a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség első óriásplakátjai Magyarország sikereiről és sikeres embereiről, beindul a nemzeti fejlesztési tervek, az uniós fejlesztések propagandája is, amit ráadásul az Unió is előír - lesz mire hivatkozni. Csak a kötelesség miatt nyomnak el évente 2 milliárdot erre az uniós pénzekből.
A Fidesznek eddig könnyű volt a dolga - szinte minden, amit a kormány tett, tervezett, kisebb-nagyobb mértékben hátrányosan érintette az embereket. Ami meg nem, azt sikerült annyira elbénázni, hogy abba egy másik ellenzékkel már rég belebuktak volna. De szerencséjük van - az kevés, hogy börtönnel fenyegetik a komcsikat, meg nem alkusznak, meg márciusban újra kezdik - mondani kéne valamit a tartalomról is.
Most viszont érzik a veszélyt, gondolták elővágnak egyet. Úgy tűnik azonban, hogy Szijjártó kommunikátor helybe megy az alulról jövő méretes áldásért, merthogy az elindított négy új programban nem az az érdekes, hogy kevés-e vagy sok, hanem hogy kormányék kiügyeskedték, hogy április helyett már januárban lehessen pályázni. Feszt erről fognak beszélni Gyurcsányék, lefogadom. A Fidesz meg minden egyes támadással alákontráz a kormányzati sikerpropagandának: kevés a 15 milliárd? hát persze, de ez csak előleg, amit mi jártunk ki, nemsokára a többszöröse jön majd.

Általában is fogós kérdés, hogyan lehet úgy ekézni 8000 milliárd forintnyi lehetséges fejlesztést, hogy az emberek mégse arra figyeljenek, hogy mégiscsak irtózatos pénzek állnak a házhoz.

- másik -

  8:40 | e-mail | | főoldalra vele

 

2007. január 1., hétfő

 

janegy


kilátás.
[1ik]

  14:08 | e-mail | | főoldalra vele

Régebbiek | Végére »


  

linkek:
HH
UL
3.
CM
KP
CR
PK
PB
IV.
GM
EL
AB
SP

ÖR
FI

HA
KA
R.I.P.
VO
QB
GB
ME

TL
ST

egyebek:
cavinton RSS
komment RSS

Designed by HH © 2005